Az operett-statisztikusok szerint nincs egyetlen perc, amikor a Föld valamelyik pontján – színházban, koncerten, filmen, tévében vagy rádióban – föl ne csendülne Kálmán Imre valamelyik népszerű melódiája… legtöbbször a Csárdáskirálynő egyik slágere.

Bécsben, az 1915-ös premier helyszínén 533 estén át játszották, majd végigsöpört a mű Európán: az I. világháború ellenére azonnal bemutatták Svédországban, Finnországban, Lengyelországban, Oroszországban, Olaszországban, majd Budapesten 1916. novemberében, s végül eljutott egy esztendővel később a New York-i Broadway-re is.

Ritka kivételként tartják róla, hogy akár zene nélkül is remek színdarab lenne, ugyanis egy nagyon izgalmas családi dráma bomlik ki az események során a néző előtt. Természetesen a végén, mint ahogy azt az operettek törvényei követelik, minden jóra fordul.

Ehhez jönnek még a valóban örökké népszerű melódiák, melyről a korabeli kritikusok így írtak: “Kálmán a Csárdáskirálynőben ötvözni tudta a bécsi keringőt és a magával ragadó, temperamentumos magyar zenét. A remek számok nemcsak a népszerűséget biztosítják, de igazi zenei élményt is nyújtanak”…

Az operett legnagyobb slágereit mindenki ismeri: „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, „Álom, álom, édes álom…”, „Emlékszel még?”, „Te rongyos élet…”, „Az asszony összetör…”, „Húzzad csak kivilágos virradatig…” és természetesen „Hajmási Péter, Hajmási Pál”

Mondják, és joggal, az operett tradicionálisan magyar műfaj. Mondják, és azt is joggal, hogy sehol a világon nem adják elő olyan izgalmasan, temperamentumosan, játékosan, humorral és lírával telten az operetteket, mint nálunk. Ettől nehéz is a színpadra állítása. Rengeteg elvárásnak kell megfelelnie annak a színháznak, amelyik operett bemutatása mellett dönt. Különösen igaz ez a Csárdáskirálynő esetében.

Szerzők: Kálmán Imre- Peller Károly